top of page
épület.jpg
felirat.jpg

A G H O R A  Szellemi Központ
Budakeszi, Zichy Péter utca 54.

Olyan FényTemplom lehorgonyzását vállaltuk, ahová a hozzánk érkezőket átjárja a Biztonság, a Szeretet, és a Tisztaság érzése. Olyan Helyet álmodtunk, ahol  a Dimenziók és az Univerzális Világok összeérnek és Itt és Most, együttesen megnyilvánulhatnak. Egy Hely, ahol Lélekcsaládok találkozhatnak újra és ébredhetnek Ős-Eredeti ÖnMagukra.

Olyan Helyet álmodtunk, ahol nem létezik rivalizálás, verseny, de önámítás és hazugság sem. Egy Hely, ahová Gyógyulni jövünk, Emlékezni jövünk és főleg, Találkozni jövünk, hogy aztán, immár a földi létben is, Együtt haladjunk tovább az Úton.

Namaste

TEREMBÉRLÉS

Szeretnénk terembérlési lehetőséget biztosítani azoknak a terapeutáknak és segítőknek, akiknek hozzánk hasonlóan kiemelten fontos az energetikailag tiszta, semleges tér, és az elegáns és magával ragadó környezet. Hisszük, hogy a spirituális, szellemi létezésben a földi javakkal, a kényelemmel, a bőség érzésével együttesen tudjuk megélni az egészséget, s hogy az anyagot nem elutasítva, hanem szeretve, valóban közelebb érezhetjük magunkat az isteni létezéshez.

Központunk önmagában is gyógyít, az ásványok, az olajak, a bútorok mindegyike gondos ráhangolódással lett kiválasztva, hogy a létező legtökéletesebb módon szolgálja a test-lélek-szellem gyógyulását és emelkedését.

Úgy hisszük, hogy belső gazdagságunk külső szépségünk megnyilvánulása lehet. Szeretnénk minél többekről lebontani a régi, önsanyargató és bűntudatból önként lemondó hiedelmek alkotta működéseket és megosztani egy új, örömteli, szépséges élet lehetőségét, mely egyaránt tiszteleg a földi javak és a szellemi, lelki út mélységei előtt.

Image by Rikonavt
sárga.jpg

A R A N Y  S Z O B A

11 nm-es napfényes, emeleti kezelő szoba terapeutáknak, coach-oknak, pszichológusoknak és segítőknek.

Teljes napra vagy fél napra bérelhető egyéni kezelő szoba. Ide csak megérkezned kell, mi gondoskodunk a takarításról és sokdimenziós tisztaságról, valamint a konyhai felszereltségről is. Kapszulás kávéfőző és gyógynövényes teák, hűtő és mikró, beltéri papucsok várnak a hangulatosan berendezett terekben.

 

Napi díj: 25.000 Ft
Félnapos díj délelőtt (8.00 -14.00): 12.000 Ft

Félnapos díj délután (14.00 - 20.00): 16.000 Ft

További információ, illetve egyedi kérések esetén keressetek bennünket az alábbi elérhetőségeken:
aghorakozpont@gmail.com

Juli: 06-70-770-9134

Adri: 06-20-466-5324

nagyterem.jpg

N A G Y T E R E M

30 nm-es nappali szoba hozzátartozó konyhasarokkal, terasz- és 160 nm privát kertkapcsolattal.

Alkalmanként minimum 4 órára vagy teljes napra, heti rendszeres órákra minimum 1,5 órára bérelhető. 40 db ülőpárna és 23 db szék áll rendelkezésre.

Hétköznap: 6.000 Ft / óra vagy 40.000 Ft / egész nap

További információ:
aghorakozpont@gmail.com

Juli: 06-70-770-9134

Adri: 06-20-466-5324

lila.jpg

L I L A  S Z O B A

11 nm-es napfényes, emeleti kezelő szoba masszőröknek, terapeutáknak, coach-oknak, pszichológusoknak és segítőknek.

Teljes napra vagy fél napra bérelhető egyéni kezelő szoba. Ide csak megérkezned kell, mi gondoskodunk a takarításról és sokdimenziós tisztaságról, valamint a konyhai felszereltségről is. Kapszulás kávéfőző és gyógynövényes teák, hűtő és mikró, beltéri papucsok várnak a hangulatosan berendezett terekben.

 

Napi díj: 25.000 Ft
Félnapos díj délelőtt (8.00 -14.00): 12.000 Ft

Félnapos díj délután (14.00 - 20.00): 16.000 Ft

További információ, illetve egyedi kérések esetén keressetek bennünket az alábbi elérhetőségeken:
aghorakozpont@gmail.com

Juli: 06-70-770-9134

Adri: 06-20-466-5324

fehér.jpg

F E H É R  S Z O B A

10 nm-es emeleti szoba

épület.jpg

A KÖZPONT kívülről

*

fürdő.jpg

F Ü R D Ő S Z O B A

T E R M E I N K

© 2024 by Anna Rose. Powered and secured by Wix

bottom of page